Tartsd jó helyen filmes kiegészítőidet!

Sok olyan film fanatikust ismerek, aki annyira megszállottja tud lenni egy-egy filmnek, hogy még a kiegészítői között is felbukkan egy-egy filmes apróság. Mondjuk én sem vagyok különb, sokszor készítek magamnak ékszereket, legyen az fülbevaló, vagy karkötő, és bizony nem árt, ha biztonságos helyre tudom tenni azokat. Annak ellenére, hogy ügyes kezű lány vagyok, azért mindent én sem tudok megcsinálni. Egy ékszerdoboz már nagy kihívást jelentene számomra, legalábbis ha tartós eredményt szeretnék. Apukám pedig hiába jó asztalos, sosem ér rá ilyenekkel pepecselni. Megígérte, hogy ha találok egy olyan ékszerdobozt, ami nekem is tetszik, és ő is jónak tartja, akkor megkapom karácsonyra.

ékszerdoboz

Apukám ígérete feldobott, de mégis kicsit elszontyolodva kezdtem megoldást keresni az ékszerdoboz problémára. Hiába van sok csodaszép ékszerem, ha hosszú távon nem tudom azokat jó helyen tárolni. Az nem jó, ha csak jobbra-balra rakosgatom, és az sem, ha beleszórom mindet egy kis dobozba. Ahhoz túl sokat dolgoztam velük, és félek, hogy így is elkallódnak. Már számtalan oldalt végigböngésztem, de egyik dobozkával sem estem szerelembe. Több napom ment rá, hogy megtaláljam azt az oldalt, amely megmutatja nekem a tökéletes ékszerdobozt. Bevallom, már majdnem feladtam a keresést. Egyfajta égi jelként jött velem szembe a Bagbox Webáruház, és megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hogy ez az, végre jó oldalon járok!

Rögtön el is vesztem a különböző színű, méretű, formájú és felépítésű dobozok között, hirtelen azt sem tudtam, hogy melyiket nézzem meg jobban. Végül azt tartottam a legjobb megoldásnak, ha megnézem mindet, amelyik tetszik, szépen sorban. Találtam nagyon csajos és minimalistább darabokat is, és egy-egy ékszerdobozért megfájdult a szívem, mert tudtam, hogy most csak egyet választhatok. Éppen ezért nagyon jól át kellett gondolnom, melyiket kérem karácsonyra. Legyen egy rózsaszín krokodilbőrrel bevont doboz, vagy inkább a virágmintás? Esetleg ne is legyen színes, csak egy sima fekete? Kör alakú legyen, vagy szögletes? Fiókos vagy felnyitható? Kell bele tükör, vagy nem? Rengeteg kérdéssel bombáztam saját magamat, és az igazat megvallva örülök, hogy apukám nem látta vívódásomat.

Végül lista szerint sorba vettem, hogy melyiket miért szeretném, és mint ahogyan a nagy házastárskereső műsorokban szokás, én is úgy szórtam ki a dobozokat, míg végül csak egy maradt. Persze egy kicsit azért csaltam, mert néhány doboznak a gondolatát eltettem tartalékba, arra az esetre, ha már be merek nevezni egy újabbra. Azt nem árulom el, hogy végül melyikre esett a választásom, mert még apukámmal sem egyeztettünk. Így még én is meggondolhatom magam…

Kicsit hosszú időnek tűnik kivárni a karácsonyt, de nyugtat a tudat, hogy hamarosan egy csodaszép ékszeres dobozban rendezgethetem ékszereimet, és nem kell attól félnem, hogy ha újakat készítek, nem lesz helyük. Ha pedig a doboz megtelik… Nos, rendelek egy másikat a Bagbox Webáruházából.