Szerencsésnek mondhatom magam, mert soha nem kell munkát keresnem

Persze, nem azért nem kell munkát keresnem, mert, hogy eltartanak, de én a szerencsések közé sorolhatom magamat, a mai világban. De mindent elmesélek, szép sorjában.

Jó helyre születtem

Kisgyerekként, még nem is igazán fogtam fel, hogy mennyire szerencsés helyzetben vagyok. Persze, ahogy telt az idő, egyre jobban tudatosultak bennem a dolgok. Soha nem voltam elkényeztetett gyerek úgy gondolom. Nem kaptam csak úgy zsebpénzt, vagy nem mehettem ahová szerettem volna. Mindenért meg kellett „dolgoznom”. Persze, nem kellett megszakadnom, de ha akartam valamit, akkor azért tennem is kellett.

A történet ott kezdődik igazából, hogy a szüleim sikeres vállalkozók people-146963_1280voltak. Volt egy kis panzió étteremmel egyben. Jó helyen is volt, jól is ment. Rengeteg visszatérő vendégünk volt, és rendezvényeket is szerettek nálunk tartani. Rengeteg esküvő, keresztelő, különböző ünnepségek voltak nálunk. Szerettem azt a pörgős életet.

Az iskolaválasztás

Egy bátyám, és egy húgom van. A bátyám 2,5 évvel idősebb nálam, így amikor én pályaválasztás elé kerültem, ő már javában szakácsnak tanult. Irigyeltem, hogy tudja, hogy mit szeretne. Emlékszem, már, hogy gyerekként is szeretett a konyhában sertepertélni, és kuktáskodni. Én nem ez a típus voltam! Te tudtam 14 évesen, hogy mi szeretnél lenni, és mit szeretnél egész életeden át csinálni?

Sokat őrlődtem, mi tévő legyek, hiszen egy ilyen családi vállalkozásnál, sokan gondolják, hogy egyértelműnek kellene lennie, hogy mindenki valamelyik vendéglátó szakon végez. Hát nem az! Én nagyon hadakoztam ellene, hogy nem szeretnék szakácsként egész nap a konyhán lenni, és főzni, az nem az én világom volt. Elég társasági lénynek tartom magamat, nekem szükségem van, az emberekre, a velük való kapcsolatomra. A választáskor, 3 helyre lehetett a jelentkezési lapot elküldeni. Azért utolsónak megjelöltem, a pincér szakot, de a másik kettő, teljesen más szakma volt.

Mára már tudom, ez az én életem

Végül, csak pincér szakra jelentkeztem! AZ iskolát el is végeztem, mondhatni sikeresen, mert 4,6 átlagos bizonyítvánnyal a kezemben jelentkeztem, a főiskolára. Amit lehetett elvégeztem, megtanultam. A családom, mindig mellettem ált, és támogatott. Ha valami hasznosat szerettem volna tanulni, mindig segítettek. Persze, ezért nekem is tennem kellett, mint írtam. Nyaranta, igen is segítenem kellett, vagy a rendezvényeken. Persze, ami pluszt lehet, én is hozzá szoktam tenni.

Most új tanfolyamra járok, barista képzésre Budapesten! Ide kattintva, te is megtudhatsz mindent róluk. Úgy gondolom, nagy sikere lesz, ha felkerülnek az itallapra, a különleges kávék.

Soha nem volt okom panaszkodni, az életemre. Sikeresnek mondhatom magamat, és családomat is, jobbat nem is kívánhatnék. A húgom végül nem vendéglátó szakra jelentkezett, ő dráma szakon tanul, és ha egyszer felnő, színész szeretne lenni. Persze, ha mégis meggondolná magát, itt mindig lesz helye.