Filmnézés közben ablakszigetelés

Édesapám megrögzött film mániás. De lehet, hogy ez túl szép kifejezés és nem is fedi túlságosan a valóságot, szóval inkább mondjuk azt, hogy megrögzött tévé mániás. Ha ő otthon van, akkor legalább egy tévének folyamatosan szólnia kell a házban. Kezdem már azt hinni, hogy nem is igazán érdekli, hogy mi megy benne, csak ne legyen csend, vagy ne kelljen beszélni a család többi, teljesen bolond tagjával. Persze ez csúnya feltételezés, sőt mondhatnánk azt is, hogy aljas rágalom, de egyszerűen nem tudom azt elhinni, hogy valakit tényleg leköt az a tévé műsor, hogy egy csomó, tapadós ruhás biciklista teker a hegyeken fölfele, és lefele is! Miért nem gurulnak lefele? Nem pont az a lényege ennek? Sebaj, nem terveztem, hogy a biciklis sportok nagy szakértője leszek. Mondjuk szerintem apám sem, de már biztosan az.

Vagy ott van a másik kedvenc időtöltése, mégpedig a teniszmérkőzések. Ezt inkább már ki sem fejteném, mert tényleg belegondolni is fáj. Azt sem értem, hogy valaki miért néz egyáltalán sportközvetítéseket? Miért nem csinálja? Azzal nem mindenki sokkal jobban járna? Jó nem, mert a meccsekre szóló jegyeket akkor nem tudnák a klubok méregdrágán értékesíteni. Csak egy ötlet volt, semmi érdekes.

Viszont az is érthetetlen számomra, hogy filmek terén is miért éppen a legfeleslegesebbeket kell nézni. Jó, alapvetően jó a filmekben az öreg ízlése, de mondjuk egy elcsépelt, zsé kategóriás történelmi vígjátékot bőven elég megnézni egy életben egyszer. Nem kell minden hétvégén, ha éppen valamelyik csatornán ismétlésbe leadják. És ezt az érdeklődést olyan magas szinteken képes űzni, hogy Te, kedves olvasó azt a legmerészebb álmaidban sem lennél képes elképzelni.

Még amikor kisebbek voltunk, akkor történt, hogy ki kellett javítania két ablakon is az ablakszigetelést, mert akkor még fakeretes ablakaink voltak, és valamiért beáztak egy tavaszi napon. Hát azt hiszem, hogy azt mondanom sem kell, hogy két hétig még sorban álltak és várták, hogy ki legyenek javítva. Anyám egyszer olyan szinten kifejezte a felháborodását, hogy apu azon nyomban haptákba vágta magát és szinte félbe hagyva az aktuálisan bámult filmet már neki is látott a teendőinek. (Jó, azért még a reklámot megvárta). Lement a pincébe az alapanyagokért, majd nekilátott a fárasztó és embert próbáló feladatnak.

Te, naiv kis barátom, gondolom most azt hiszed, hogy kikapcsolta a tévét és belevetette magát a nagy sürgés-forgásba. Hát nem. Mind a két javítandó ablakból ugyanis teljesen pontosan rá lehetett látni a tévére, így nemes egyszerűséggel teljesen kinyitott ablakoknál, kívülről egy létra segítségével végezte el úgy a folyamatot, hogy közben végig bámulta a tévében futó egyébként borzasztóan rossz és semmitmondó filmet. Ha nem a két szememmel látom, akkor nem hiszem el, hogy ilyen valóban megtörténhet. Pedig, higgyétek el, ilyen van. Most már, hogy kiválóan megy neki az ablakszigetelés közbeni tévézés, kíváncsi vagyok, hogy milyen őrült dolgot talál ki legközelebb.

Javasolni fogok neki egy olyan mobiltokot, amit a fűnyíró karjára tud erősíteni, és fűnyírás közben headset-tel a fülében olyan filmezéseket tudna csapni azokon a gyönyörű benzinszagú szombat reggeleket, hogy a közben körfűrészelő egyik szomszéd és sövénynyíró másik szomszéd is megirigyelné a fejlett szórakoztatási technikáját.

Most mondjátok, hogy gonosz vagyok! Nincs bennem semmi rossz szándék, csak egyszerűen nem értem, hogy embereknek, akik egyébként meglepően értelmes és normális gondolkodással rendelkeznek, miért kell ennyire egyszerűen és lebutítva élni mindennapjaikat, ahol az élet csak arról szól, hogy a napi kötelező rossz után jön a megérdemelt pihenés, amit a semmittevéssel és értelmetlen dolgok elfogadásával töltenek.